udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Enyedi Nagy Mihály

2001. szeptember 6.

Árkoson tartotta évi szakmai táborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A magyarországi vendégek, Kövér Tamás, illetve Enyedi Nagy Mihály, Tripolszky László szerkesztők, médiaszakértők az anyaországbeli tapasztalatukat fejtették ki. A gyűlésen elhangzott, hogy szükség lenne egy egész napos - folyamatosan sugárzó - anyanyelvű rádió-, illetve televízióadóra. A nagyrészt az erdélyi nézők sajátos hírigényét sem az RTV, sem a DUNA TV, sem az MTV 2 nem tudják kielégíteni, fogalmazta meg Csép Sándor tévészerkesztő, MÚRE-elnök. Kelemen Hunor RMDSZ-képviselő, a művelődési bizottság tagjaként kifejtette, úgy tűnik, hogy az egységes rádió- és tévéadás megvalósításához megvan a politikai akarat a kormánypárt részéről. Az RMDSZ is prioritásnak tekinti e célkitűzés elérését. A rádióadás esetében ezt könnyebben lehet megvalósítani, mint a televíziózást. Gyakorlatilag körkapcsolással egymást követnék a bukaresti, kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári rádióadók. Ehhez azonban szükség lesz egy főszerkesztőségre, koordinálásra. Anyagiak hiánya miatt nehezebben létesíthető egy egységes erdélyi televízió-stúdió. A stúdió beindításához 20 millió dollárra lenne szükség. A MÚRE feladata, hogy kinevelje a megfelelő munkatársakat. Az sem elképzelhetetlen, hogy ennek céljából az Ady Endre sajtókollégiumban vagy a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen audiovizuális, kommunikációs szak indulna. A MÚRE-tanácskozáson a szerzők egyike Enyedi Nagy Mihály és Tripolszky László, a Népszabadság szerkesztője ismertették a Magyar Médiakönyv 2001 című kötetet, amely átfogó képet nyújt a magyarországi és a határon túli médiák helyzetéről. /Vajda György: Lesz-e egész napos magyar rádiózás, tévézés? = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék